Rajz: A földet járva

A földet járva

Ezen a képen Loretta látható (ő az egyik kitalált karakterem), aki pár évvel ezelőtt eltűnt bátyja után kutatva járja be sorra a földeket. Loretta nem egy harcos típus, alig bírja az íját is használni.

A rajzot először papírra vázoltam fel, amit utána beszkenneltem a gépembe és digitálisan színeztem ki. Ritkán szoktam így rajzolni, általában a vázlatokat is digitálisan készítem el. Miután beszkennetlem a rajzot, észrevettem, hogy a papír textúrája nagyon látszik a beszkennelt képen. Wandering the land how to Ez a textúra eleinte nagyon tetszett, de miután elkezdtem kiszínezni a képet, a textúra fele elveszett és a rajzom nagyon szélsőségesen nézett ki miatta. Főleg az égbolton volt szembetűnő a textúra, ahol annyira nem mutatott jól. Végül finomítottam a textúrán, hogy egységesebb legyen a kép.

A második kihívás, amivel szembe kellett néznem a rajz készítése során az a kép mélység érzetének beállítása volt. Színezés közben több változtatást is eszközöltem: a hegyek magasságát csökkentettem, ez azonnal javított a mélység érzeten. A fát is túl magasnak éreztem, olyan érzést keltett, mintha a fa ott lett volna szinte előttünk, holott a fát sokkal inkább a háttérben képzeltem el. Lekicsinyítettem a fa méretét, így érzésileg hátrébb került. Utolsó lépésként élénkebbé varázsoltam az előtérben lévő füvet, így a fókusz az előtérre és Lorettára került. Ugyanitt egyúttal megváltoztattam a színek hőmérsékletét is, a hideg árnyalatokból meleg árnyalatokat varázsoltam, ami szerintem sokat adott a kép hangulatához.