A kihívás harmadik hete

Eltelt a harmadik hét is viszonylag gyorsan, itt az ideje egy újabb összefoglalónak. Eddig ez a hét volt a legkihívásosabb fizikailag is és mentálisan is. Az utolsó három napban megfigyeltem, hogy negyven perc meditálás után (pi ku si csi gyakorlás közben konkrétan, a többi gyakorlatnál nem jött elő a probléma) a bal lapockám ás vállam egyszerűen elkezd fájni és zsibbadni, a bal karommal együtt. Nagyon kellemetlen érzés, ami teljesen kizökkentett. Ennek ellenére végigcsináltam a gyakorlatot, igyekeztem gyorsan meditatív állapotba jutni, hogy ne érezzem a fájdalmat. Azt tudom (érzem), hogy az a terület még nincs rendesen ellazulva, lehet most indultak be ott a változások. Pár napon belül remélem elmúlik a dolog. Általában az ilyen kellemetlen érzések addig szoktak tartani.

Másik nehézség az volt, hogy többször kezdtem el nagyon fáradtan gyakorolni és csak a kihívás miatt végeztem el a gyakorlatot, ez motivált. Ez részben jó, mivel így mégis csak meditáltam, részben viszont nem jó, mert nem hagytam magam időben lefeküdni és kialudni. Másnap ennek érezhető volt a hatása. Az egyensúlyt mindig mindenben meg kell találni. Mindegy mit csinálsz. A jó hír az, hogy úgy fogod tudni az egyensúlyi állapotot megtalálni és fenntartani, ha megtapasztalod, hogy milyen nem egyensúlyi állapotban lenni. Legyen szó most a libikóka két feléről például. Egyszer az egyik vége van fent, míg a másik lent, majd fordítva. Az egyensúly akkor lesz meg, ha már mindkét állapotot megtapasztaltad, mert akkor már fogod érezni, hogy hol van az arany középút. Ez így van az életben minden tevékenységgel.

A héten ezzel kapcsolatban volt egy ilyen tapasztalásom. Hétfőn gondolatmentes napom volt. Vasárnap kezdődött, szinte eltűntek a gondolataim. A jelen pillanatban voltam teljesen és ezt tudtam és átéreztem. A hétfő viszonylag sok gondolattal indult a számomra, a reggeli gyakorlás során azonban szinte könnyedén és tudatosan el tudtam engedni ezeket a gondolatokat. Átkapcsoltam abba a mélyebb tudatállapotba, amikor is annyira jelen vagyok a jelen pillanatban, hogy nincsenek zavaró gondolataim. A jelenre fókuszálok, például megvizsgálok valamit, vagy valakit. Ezt az állapotot meditálás során nagyon könnyen sikerült hétfőn elérnem, így az a gyakorlás egyszerűen könnyebb volt, mint az összes addigi. Mentálisan volt könnyebb, mert nem számított mennyi az idő vagy az hogy szól-e zene. Ez az állapot utána az egész napomat végigkísérte. Rendkívül mély és megnyugtató állapotként jellemezném. Úgy éreztem magam, mint egy szerzetes.

A hét további részében fordult a kocka. Rám borultak az életemet érintő még megoldatlan kérdések és elleptek a gondolatok. Káosz lett, ami kétségbeeséssel párosult. Megtapasztaltam a másik végletet, amikor is a fejem gondolatokkal volt teli. Ennek köszönhetően viszont már érzem, hogy hol van az egyensúlyi állapot. Mert nem voltam egyensúlyban, nagy volt a kilengés. A cél közelíteni minél jobban az egyensúlyi ponthoz. Az én esetemben ez most a cselekvés – nem cselekvés egyensúlyát jelenti.

Visszatérve a kihíváshoz, a pi ku si csi gyakorlásának tudom be azt, hogy sikerült elérnem ezt a mélyebb tudatállapotot, hogy így eltűntek a gondolatok. Napról napra éreztem ennek a megjelenő folyamatát. Eleinte a gyakorlás közben sikerült mélyebb szintet elérnem, majd gyorsabban értem el, végül nap közben is elértem. Továbbá, talán ez még fontosabb , amikor annyi gondolatom támadt és leültem meditálni viszonylag könnyedén el tudtam őket engedni, legalább arra az egy órára. Gyorsabban sikerült ezt az állapotot elérnem, mint azelőtt.

A célom a kihívás utolsó hetére, hogy viszonylag kipihent állapotban kezdjek neki a gyakorlásnak. Szeretném megtapasztalni, így meddig és hova jutok.